#amerikai haderő


Amerikai bombázókkal gyakorlatozott együtt Dél-Korea
 

Amerikai bombázókkal gyakorlatozott együtt Dél-Korea

Két amerikai B-2-es lopakodó bombázó is részt vett a Dél-Koreával közös hadgyakorlaton, ami bizonyosan kiváltja Észak-Korea heves reakcióját, minthogy a manőverek március eleji kezdete óta folyik a szópárbaj Phenjan és a két szövetséges között.

MTI MTI


Megvágják az amerikai hadügy költségvetését
 

Megvágják az amerikai hadügy költségvetését

A Pentagon 525 milliárd dolláros alapköltségvetést kér a 2013-as pénzügyi évre, ami 9 százalékos csökkenést jelent az ideihez képest. Ezt Leon Panetta amerikai védelmi miniszter jelentette be csütörtökön Washingtonban.

MTI MTI


Amerikai katonákat küldtek Maliba
 

Amerikai katonákat küldtek Maliba

A Pentagon, ha kis létszámban is, de katonákat küldött Maliba, annak ellenére, hogy a washingtoni kormány több ízben is megfogadta: az afrikai országban nem lesznek jelen amerikai szárazföldi csapatok - közölte szerdán a The Washington Post című amerikai napilap.

MTI MTI

Sikeresen fellőtt a Pentagon egy hiperszonikus bombát
 

Sikeresen fellőtt a Pentagon egy hiperszonikus bombát

Sikeres kísérletet hajtott végre az amerikai haderő egy hiperszonikus, vagyis a hangsebesség legalább ötszörösére képes repülő bombával, amellyel a világ bármely pontját egy órán belül el lehet majd érni - jelentette be csütörtökön a Pentagon.

MTI MTI